Le vent me portera

Beszámoló következik.

Kb. 2 hete ZZS ajánlására 4en: 2 magyar, 1 svájci, 1 finn, fejünkbe vettük, h szétnézünk Baszkföldön, mert ugye ott van óceán, napsütés, jófajta ételek, élet, alkohol olcsón. A baszkokról azt kell tudni hogy nagyon hajtanak az autonómiára és kicsit se spanyolok. Legalábbis nyelvileg nem behatárolható hogy vajon melyik nyelvcsaládba tartoznak (leginkább a latinbetűs japán-kínaira) és hogyan pottyanhattak ide az ódeánpartjára. Baszkföld Franciaország és Spanyolország területére is átnyúlik. Nagyon gazdag vidékről beszélünk, hegyek, óceán, napsütés, minden megterem, a kereskedelem virágzik, ráadásul tele vannak ókori emlékekkel meg mindenféle jelentősebb, szép épületekkel. Mintha mindazt ami jó Európában összezsugorították volna és idetették azokat az embereket, akiket mintha az olaszok-spanyolok-franciák különleges keverékéből gyúrtak volna. Ők úgy hívják a helyet: Euskadi, és olyan 4 levelű lóherére hasonlító jelük van, hogy akár még írek is lehetnének.

  Szóval kocsit béreltünk, ami lényegesen kényelmesebb és olcsóbb volt, mintha vonatoztunk volna és elkocsikáztunk főhadiszállásunkra, San Sebastianba, amit ott Donostiának hívnak. Egy studenthostelben laktunk, amerikaikkal, ausztrál szörfösökkel és egy csomó hangos barcelonai lányzóval. Mindez 2 utcára volt az óceánparttól...

Nos a spanyolok nem beszélnek angolul, a baszkok pedig nem bezsélnek spanyolul. Elég nehéz a kommunikáció. Szerencsére az olaszból ferdített spanyolosított szavak néha hatásosak, spanyoltudásombol pedig megmaradt annyi, hogy alapdolgokat (mennyi, hol stb.) meg tudtunk kérdezni.

Mindenki mosolyog, akkor is ha leszakad az ég, mindenki bulizik, minden nap. Este 6 tól reggelig nyitva vannak a bárok, és mivel azok elég kicsik, egy idő után a tömeg kitelepül a szűk kis macskaköves utcákra. Mint azt a lenti, felettébb homályos kép is mutatja. Barátságosak, nem olyan fülsértően hangosak, mint az olaszok, ahogy nemis annyira erőszakosak. De nemsi anynira bárgyúak, mint a franciák. A spanyolokhoz nem tudom haosnlítani őket, mert velük még nem volt közelebbi viszonyom. hangsúlyoznám MÉG.

Az a kevéske kis tapasztalat, amit szereztem belőlük ott, az erősen a Zsuzsannától tanult, "lefosom a bokám"-kategóriába sorolja őket. Na és akkor msot térjünk is ki a férfiakra. A férfi legyen férfi, óvjon, védjen, legyen ott, ha kell és ne én rázzam gatyába, hanem legyen erős. (Az se baj, ha kicsit borostás és legalább egyszer már rendesen betörték az orrát.-személyes perverziók, mint a rögbijátékosokkal) Na most, mindez nincs meg a franciákban. Egészen egyszerűen tutyimutyi töketlen teszetoszák. Az olaszokról no comment, de biztos, hogy nem ilyenek. Nos a fejemben ezek a spanyolok pedig mindennek a megtestesítői. Felugranak a székről ha egy lányt látnak, előre engednek a sorban, kinyitják az ajtót, megvédenek a buli helyen ésatöbbiésatöbbi. Tehát új szerelembe estem.

Az italról is egészen más fogalmaik vannak. A sört itt se ismerik igazán, de annál inkább minden mást, de azt is másképp. A whisky, ugyanazon az áron, mint otthon nem azt jelenti h megöblögetik a pohár alját némi nedűvel, fenéket, simán teltöltik a poharad, a nagy vizes poharad. Érdemes vigyázni vele, elég alattomos. ugyanez vonatkozik vodkára, tequilára, jégerre stb. Borból nem fehér, rosé és vörös van. Hanem fehér, rosé, piros és fekete. A fekete a legjobb.

Ételben sem cicóznak. Halat esznek hallal és egyéb tengeri kütyükkel. mindezt szépen komótosan, borozgatva, sangriázva (szintén alattomos ital) fogyasztják. És bármit rendelhetsz, tuti hogy 2 percen belül előtted gőzölög frissen! Seholse kellett várni 5 percnél tovább semmire. Nagy kedvenc a churros, tömény csokikrémbe mártogatva, tejes kávéval reggelire küldik a klasszikus sonkás tojások után.

Tele vannak energiával, egy kissé homályosra sikerült életkép a kapunk elől, egy klasszikus szombat estén (ami lehetett volna a hét bármelyik másik napja) ezt példázza, egy másik pedig szösszenet a hostelből, a félreértések elkerülése végett (a kérjük ne nyúljon hozzá angolra fordítása, amúgy a következő volt mindenhol: please don't help yourself..)-mindeni figyelmébe ajánlom a 3mas pontot, amennyiben olvasható.

Egyelőre pár kép, a szöveget mellé még írom, túl sok az élmény!!! Illetve rögvest lesznek képek, amint a netem engedi.

Tisztelt XY!

    Mellékelten küldöm mind ÉN, mind a saját igazolásomat arról, hogy elkezdtük a félévet a UTM Egyetemen. Egyúttal a telefonban  már említett okokat most itt részletezném.
   
    Megérkezésünk (január 28.) utáni első napon próbálkoztunk meg a beiratkozással, de már akkor sztrájkok kezdődtek, megnehezítve az egyébként is körülményes adminisztratív teendőket. Végül február másodikán sikerült beiratkoznunk, de óráink még nem voltak az oktatók sztrájkja miatt. Február 14.-től február 22.-ig szünet volt, és azt követő héten voltak meg voltak tartva a meghirdetett nyelvkurzusok, viszont a szakos órákon nem jelentkeztek a tanárok. Március 5.-én déltől általános sztrájk volt, semmilyen órát nem tartottak meg, majd azt követő napon, a diákok blokád alá vonták az egyetem majdnem mindegyik épületét, közöttük a pszichológia és az irodalom szakos épületeket is (melyben nekünk óráink lettek volna). Az adminisztráció ekkor még működött. A blokád alatt azt kell érteni, hogy padokkal és asztalokkal elzárták az épületekhez vezető utat. Március 9. -től már az adminisztrációs irodákat is blokád alá vonták, innentől kezdve információt is ritkábban kaptunk arról, hogy mi várható a következő hetekben.
   
    A helyi sztrájkbizottságok hetente kétszer tartottak gyűlést, ahol szavaztak a további eseményekről, de sajnálatos módon minden esetben a blokád folytatása mellett döntöttek. Április 3.-tól 20.-ig "tavaszi szünet" volt, ezidő alatt gyűlések sem voltak. Reményeink, miszerint a szünet után feloldják a blokádot sajnos nem teljesültek, így többször megvitatva egymás közt, a hazajövetel mellett döntöttünk, ugyanis mindketten label státuszú hallgatók vagyunk, így nem kevés pénzünkbe került az ittartózkodás. Továbbá azokat az órákat, melyeket otthon felvettünk, hogy itt majd elfogadtatunk kénytelenek vagyunk mégis otthon teljesíteni, hiszen nem látjuk biztosítottnak az itteni vizsgázás lehetőségét. Ha viszont itt várunk akkor lemaradhatunk az otthoni vizsgákról, nem beszélve a magas költségekről.
   
    A hírek szerint ugyanis az is elképzelhető, hogy az UTMhoz hasonló egyetemeken nem tartják meg ezt a félévet, vagy szeptemberre teszik a vizsgákat, ugyanis a jelenség sajnos nem elszigetelt, a toulouse-i egyetemek fele most már blokád alatt van, illetve a párizsi hallgatótársainknak sem tartanak szakos órákat, csak nyelvkurzusokat.
   
    A fenti okok miatt reméljük, hogy jogos a hazamenetülünk, de azt még hozzá kell tennünk az eddig írtakhoz, hogy az itteni egyetem csak egy olyan papírt volt hajlandó kiállítani, melyen az ittartózkodásunk igazolása szerepel, azt viszont nem, hogy önhibánkon kívül nem tudjuk teljesíteni a kurzusokat. Magyarázatuk szerint azért nem állítják ki a kért dokumentumot, mert ha a sztrájkbizottságok úgy döntenek, esetleg lesznek vizsgák júliusban, vagy augusztusban. Viszont a fenti tények fényében úgy érezzük luxus lenne egy előre meg nem határozott időpontra várni. Ezt két dolog miatt gondoljuk: mivel semmilyen óránk nem volt megtartva a felvett szakos tárgyakból, igazságtalannak tartjuk a számonkérést, főleg egy idegen nyelven, illetve nem alapozhatunk egy esetleges vizsgaidőpontra, miközben az ittlétünket a családunknak kell fedezni.

    Sajnos mindketten nagyon keserű szájízzel hagyjuk el az országot, ugyanis egy nagy lehetőséget láttunk az ösztöndíjban, amiből azt kell, hogy mondjam, nem sokat profitáltunk. Egyébként nem sokkal ezelőtt érkezett egy levél az egyetem nemzetközi osztályáról, ahol két opciót ajánlanak a hallgatóknak: vagy menjenek haza- az általunk is kikért igazolópapírral-, vagy akinek ez lehetséges, várja meg itt a vizsgák kezdetét-ha lesznek.

    Megértésüket előre is köszönjük, egyéb adminisztratív teendőink (albérlet, bankszámla stb.) miatt május 20.-a környékén tudunk hazaindulni, de amint ez lehetséges személyesen felvesszük a kapcsolatot a kari koordinátorokkal, akiknek ezt a levelet is elküldjük.

Tisztelettel:

ÉN, ZZS

Kedves ÉN,

Nagyon sajnálom, hogy ez így alakult.
Ez hihetetlen balszerencse. Ha hazajöttök, megbeszéljük, mit lehet még
esetleg tenni, hogy vagy újra kaphassatok ösztöndíjat valahova, vagy
valamilyen módon kompenzáljon benneteket az egyetem.

Üdv,
CD

Kedves XY!

Pár héttel ezelőtt már jelentkeztem Önnél és ABnál is a problémámmal Toulouseból, Franciaországból. Akkor is az itteni sztrájkkal kapcsolatban. Ön akkor arra kért, hogy még maradjak. Most azért írok újra, hogy tudassam Önnel, a sztrájk ügyében azóta sincsen változás. Az itteni vizsgák elvileg május 15-én kezdődnének. Mivel óráink még elvétve voltak csak a félév elején (azok is csak félig-meddig megtartva), teljesen reménytelennek látom a helyzetünket. Annál inkább, hogy az itteni diák- és tanárszervezetek nem hajlandók felfüggeszteni a blokádot, erről rengeteg információnk van. A legtöbben pedig azt mondják, hogy az egész félév érvénytelenítve lesz, nem lesznek vizsgák se. Rajtam kívül még egy diák van itt, ZZS, ő másbüfé szakos, szintén még osztatlan képzésben tanul, negyedéves ő is.
Ha jól tudom, az otthoni vizsgáink is májusban kezdődnek.
Úgy gondolom, hogy az itt tartózkodásunk teljesen hiábavalóvá vált. Hiszen ha a fentiek leírtak igazak és nem fogjuk tudni teljesíteni az itteni tantárgyainkat, haza kell mennünk ugyanezekből levizsgázni, ami lássuk be, szinte reménytelen, ha az utolsó pillanatig várunk a hazaúttal. Én jövő tavasszal diplomázni szeretnék és emiatt semmiképp se szeretném elveszíteni ezt a félévet és kicsúszni vagy pedig idén kevesebbet teljesíteni, így a szakdolgozatom írása alatt lehetetlen mennyiségű tárgyat kéne elvégezni. Úgy tudom, hogy más francia egyetemeken legalább a nyelvi órákat megtartják, nekünk ezeket se.
Az Erasmus félév célja elvileg szakmai fejlődés lenne, amit az esetleg így vagy úgy letett vizsgákkal nehéz pótolni. Arról nemis beszélve, hogy mindketten label státuszúként vagyunk itt, mindketten, mindkettőnk családja szakmai fejlődésünk érdekében vállalta a kinntartózkodással járó költségeket, hiába.
Tudomásom szerint más diákok már elkezdtek visszatérni az országaikba. Ha az egyetem álláspontja ezt lehetővé teszi, kérem engedélyét a mi hazautazásunkat illetően is. Én az összes lehetséges információhoz igyekeztem hozzájutni, ezeket most le is írtam Önnek, de ha tud, kérem Ön is lépjen kapcsolatba az itteni egyetemmel a tényállás tisztázása érdekében. Kérem, ha lehetséges ez, írja meg milyen papírokat szerezzünk be itt, hogy mindez legális legyen.
Megértésben bízva:
Én

Kedves Kollégák, Hallgatók,
2009. április 9-től május 5-ig nem vagyok elérhető, kérem közvetlenül a kari Erasmus koordinátorokkal vegyék fel a kapcsolatot.

XY

Kedves Én!

Én teljesen megértem, egyetértek az Ön által jelzett tényekkel.
Azt javasolom, hogy kérjen a lenti helyzetről egy hivatalos angol vagy francia nyelvű igazolást (amit majd magyarra lefordítja, és a tanszéken hitelesíti). Jöjjön haza vizsgázni, sikeresen lezárni a félévet!
Mivel nem vagyok illetékes, ETR-s, index-es ügyekkel kapcsolatban, majd itthon a TO-n kell egyeztetni.
Nem hinném, hogy XY Erasmus programvezetőnek most már eltérő véleménye lenne....ráadásul nem is kapott anyagi támogatást!!

Üdvözlettel:

AB

Kicsit megkéstem a hosszú összefogalalókkal. Nincs is rá szükség, igazából csak azt akarom leírni, hogy mi volt a legjobb benne. Elég sokszor ismételtem ott is, én nem világot látni mentem, nem az volt az elsőrangú, s bár láttam rengeteg csodálatos dolgot, mégsem ezek maradtak meg a legjobban. Ugyanis tök mindegy hány kanális van Hollandiában, milyen hideg és hányszor csapom be az ajtót magam után mérgesen, a legfontosabb az, hogy családi napok voltak. És elég családszerű család vagyunk mi, csak persze sok nő sok női szeszéllyel együtt mindig szül némi komplikációt és ez így van jól.

Szóval csak címszavakban:

Maja a reptéren, ahogy a kis kék kabátjában vár, amit én találtam neki. Az első kávé Amszterdamban a reptéren hangos kivetítős reklámmal. Dujduj a buszon. Mariann főz, sőt etet. Négy láb letrappolása a lépcsőn és nyakamba ugrálás. Szemöldökszedés. Biciklizés a hátsó ülésen és 3 napos farfájdalom a lassított esés után-röhögés az utca túloldaláról.

Amszterdam, kurvák, illegal vampire funeral, ezek magyarok/nem magyarok. Utrecht és a magyar csoport rengeteg lépcsővel. Kata kondizástól vörös feje. Ugribugri zenére Maja matracán. Egy talált sörös korsó. Jégeres fiolák sorozatos lenyúlása-és Laura táskájába helyezése. Vörösbor a fehér szőnyegen-DEPOZIT-fehér bor, mint tisztítószer. Efelejtett pizza a sütőben, tésztasaláta az asztalon. Javak újra felosztása: sült krumplik. Sárkányeregetés. Lovak a tengerparton. 10 euró az utcán. Ivós játékok. Dalma elé futni a pályaudvaron. Émi, ahogy jön felém csupa lilában ugyanott. Pillowfight. Tavaszi szél vizet áraszt és fehér zsebkendők. Haagbrug és egy kis rózsaszín pad. Ingyen jégkrém a buliban. Dalmával tombolás azon a lelátón a koncertre. Az év mondata: a férfiak kihaltak a háborúkban. Kertész papa üzenete a messzi Zalából. A kihagyott portugál. Homokos lábak Hágában. A két gyík, akik buli után zabálnak és howimetet töltenek le hajnali3kor. Hatalmas zabálás este az egyiptominál. Maja szemei az indulásom reggelén. És végül a telefonja, hogy vajon elköszönt-e tőlem...

Köszönöm ezeket. Milliószor fel fogjuk emlegetni és biztos ki is hagytam csomó mindent. De elég ezekre gondolnom és máris nagyon mosolygok. Sokadik családom vagytok, elképesztően szerencsés vagyok!

A tegnapi napról csak annyit szeretnék mondani, hogy: szegény Bori a táborozáskor...

Az anyagokat évekre zároltuk.

Tegnap 4 órás késéssel és hullafáradtan megérkeztem Leidenbe, és ez azt jelenti, hogy :DDDDDDDDDDDDDDD

A Majával egymás nyakába ugráltunk a  reptéren és kávéztunk is egyet rögtön, aztán főzött nekem, kaptam halat és salátát:D Lauráéknál meg a rövid csöngetés után hallottam ahogy 4 kis láb robog le a lépcsőn és azt üvöltik, hogy ezek ők, ezek ők és ugráltunk egymás nyakába és jujj. Megismertem Samet, aki éééédííí, kár hogy rendes lány a barátnője. most megyünk piacolni és közben már az Enci is biztos lezsállt. PillowFight ma Amszterdamban. Teljesen tele vagyok élményekkel!!

Magamra öntöttem egy lavornyi hideg vizet. Mindezt azért, mert én ilyen empatikus vagyok. A gondolataim egészen máson és nem a mosáson jártak. Lehet utálni érte. Nem beleártom magam a dolgokba, átélem és megoldani próbálom. Mindenkiét, akárkiét. Kérés nélkül. Ilyen rossz arc vagyok. Kérhetném, hogy legyen béka, azaz béke és ne hadakozzunk/hadakozzatok? Ennyi. Svájc vagyok.

P.s.: senki ne vegye magára, ellenben mindenki igen.

P.s.2.. Mindezt csak azért, mert úgy tervezem indulok egy szépségkirálynő választáson, ha már a hasfalam ilyen jól egy síkba került a csípőcsontommal. Most gyakorolok. Písz!

Dalma megmondta, mikor a sok búcsúbuli közül az egyik után siránkoztam, hog jajj mi lesz most félév nélkületek, hogy meg fogom emlegetni ezt a pillanatot. Ott battyogtunk valahol a Corvin tető utcájában, a lángosos néni mellett, mikor mondta, hogy jajj, ezt már egyszer eljátszottuk, akkor is azt mondtam a Sipinek, hogy találkozunk Texasban és úgy lett. Most a világ másik, Texashoz képest nemis olyan messzi pontján újra összejön a csapat, már csak ötöt alszom addig. És újra felugrálunk az asztalra (a poharakat elvisszük a közelemből) és már hallom is ahogy azt üvöltjük: áj gát lááááááájf!

Nem ez a város a csúcserasmus hely, ahol most vagyok és lehet, hogy nem ez életem legnagyobb kalandja. De minden egyes nap rácsodálkozom a világra. Annyi szín van itt, annyi nemzetiség, annyi nyelv, annyi kultúra. És még mindig csak egy kis csücsök a világból. Annyiféle emberek vagytok a világban, még olyan keveseteket ismerem, még annyira kevesetekkel tudtam megértetni magam, annyi mindent nem láttam még. De fogom, szépen lassan körbebarangolok majd, hogy helyet találjak magamnak.

Budapestnél viszont semmi se lesz szebb, és otthonosabb. Ezer és egy emléknél, szívösszeszorulásánál az Alagút tetején, a Múzeum körúton, a Pistinél a Kazinczyban, Dalmánál (éjfélig mindneki megissza, ami a poharában van!!), az Andrássy út karácsony előtt hóesésben, körbecsatangolt város egy messzi nyáron, meglepő esővel és mennydörgéssel. És akkor még csak meg sem említettem a pipáló Hargitát, mesékbe veszett éjszakákat hatalmas dunyhák között vagy a Békási-szorost, ahonnan indultam.

Lófasz, az a sörreklám. New Yorkban annyian élnek, mint egész Magyarországon, pedig az csak egy város. Nekem meg Big Paprikám van, fityiszt az orrotokra (vagy hogy is mondják ezt?)

Önök ezúttal feleség és feleség!!!

Vasárnap este nagy rangadóra mentünk: rugby, Toulouse-Párizs. A rugbyről már írtam, milyen vicces játék, de így élőben, szabad szemmel nézve elég katartikus élmény. Az egész város ott volt a meccsen, egy gombostűt nem lehetett leejteni, a 60ezer fős stadion dugig volt. Imádtam: tapsoltunk, üvöltöztünk, kántáltunk (álléállé,tuluzeeen,tuluzeen), doboltunk, dübörügtünk, felugráltunk az izgalmas résznél, kifütyültük a bírót, arcfestést kaptunk. Olyan volt, mint valami tesztoszteron mennyország: körülöttem ameddig a szem ellát férfiak öblös hangon üvöltöztek (imádom a meccset néző, beleélő pasikat), előttem a pályán pedig izmos, erőtől duzzadó daliák, egészen rövid nadrágban. Még abból a távolságból is láttam az összes kis izomcsíkot. És a legjobb: az orrok. Imádom a nagy orrot, főleg, ha látszik rajta, hogy egyszer-kétszer már be volt törve. nálam ez egyenlő a FÉRFIVAL. Hú, még most is beleborzongok ha rágondolok. Oda kéne szoknom, de legközelebb egészen közel ülök majd a pályához, orrhossznyira.

Bocs a pocsék minőségért, de otthonhagytam a gépem, ez a telefon. És a hullámzás. Ajjvé!

Az elmúlt napok elég eseménydúsan teltek az itteni viszonyokhoz képest.

Csütörtök este Balázshoz voltunk hivatalosak. Én főztem ezúttal az 5 fős társaságnak. Természetesen egy jó kis pastát, mert azt hiszem abban vagyok a legjobb. Dicséretnek veszem, hogy Heli, aki egyébként kenyérrel eszi a tésztaféléket, a lábosból kitunkolta a maradék sonkákat paradicsomszósszal. Utána pedig mindenki megmutatatta a saját zenéit (éljen a jútyúb). A svájci barátunk indiai és kalsszikus zenét hallgat (szenvedés és röhögő gyomorgörcs), Heli REM-et és hasonlókat, Balázs pedig finn metált. Megtanultam franciául és finnül azt h bmeg és kuss (ankülé és tágöl). Lányok, én tényleg tudom hogy van finnül a kuss: skíípíí!

Továbbá egy nagy bölcsességet is megosztanék veletek, elég alja:

Pénteken pedig moziban voltunk. Ne nézzétek meg a Duplicityt, ami az új Julia Roberts film. Bár vannak magyar vonatkozásai: Rubik kockája a kémek egyeztetett jele és Osvárt Andrea (így hívják?) Clive Owen ribije Rómában (akit otthagy julia Roberts miatt egy kávézóban-okos fiú). Betekintést nyertem a svájci srác rövid életrajzába és egészen bizarr világába. Róla azt kell tudni, hogy eléggé fura lélek. Bár nincs suli, nagy erőkkel kutat, órákat tölt a rajongásig imádott könyvtárában és memoárt ír a keresztes háborúkról. Továbbá ő az első meleg akivel találkoztam életemben és beszélgettem is. Trillió kérdésem lenne hozzá a témában, de még nem nagyon mertem feltenni őket. Azért az kiderült, hogy Bécsben kezdett el egyetemre járni, mert elege lett az anyjából (az én fejemben ez persze úgy néz ki, hogy anyuka nem tapsikolt örömében, hogy nem lesznek unokák), ahol volt egy kőgazdag barátja (fejemben a szeretője), aki több száz eurós vacsorákra vitte. Hiába, a sztereotípiák ilyenek. Rossz és gonosz dolog. Le akarok szokni róla!

A baszk bárban ittunk vörösbort, olyan pohárból, amit én otthon mécsestartónak használok. Belefolytunk kicsit a helyi éjszakai életbe. És kiderült, hogy a franciák csak akkor beszélnek angolul, ha részegek-tudtuk meg Harry Potterként és Brianként bemutatkozó barátainktól. Ez biztos olyan dolog, mint a politika: én is érszegen értek egyet balos nézetekkel. Továbbá a bárhoz tartozó teraszt éjfélkor bezárják-barbarizmus, mivel a bárok annyira icipicik, hogy így a mulatozók 80%-a az utcára szorul. Az est végén pedig bebizonyította nekünk a svájci, hogy közelebb kerültünk a szívéhez: arrafelé kézfogással köszönnek és köszönnek el az emberek. Mi ezúttal 2-2 puszit is kaptunk búcsúként.

Breaking news: kiházasodott az előző bejegyzés cipője. Éljen a melegházasság! Párja egy "nagyon helyes vöröses hajú lánypapucs, aki tangát visel", sőt Horvátországot is megjárta, ott veszítette el tragikus körülmények között a párját-a történetben pedig egy nővérhívó is szerepet kapott.

Azt elfelejtettem elmesélni, hogy Laurától megörököltem valami gyűjtögető hajlamot, mely némi italozás után üt ki rajtam. Így, az egyik első esténken, mikor nem kértek pénzt a tapasért, én meg a kacskaringós úton jöttem haza egészen egyszerűen fogtam és felvettem a földről egy félpár cipőt. Azóta se tudom okát, hogy miért tettem ezt. Majd ha féllábú leszek jó lesz? Mivel ezért és mert elég büdös is volt már megváltam tőle, lefényképeztem az utókornak. Valamikor elég jó kis topán lehetett, nem? (Háttérben a teraszom és a felmosórúd található)

Érdekes, hogy ebben az országban nem tudnak engem felmérgesíteni. Teljesen nyugodt vagyok és a legnagyobb problémám az, hogy az Auchanban a vegyszeres sor a kenyeresben folytatódott, a sminkes pult meg a kolbászosban (na erre mit mondana Freud?).

Azon is csak jót kacagok, hogy itt annyira komolyan veszik az egészséges életmódot, hogy a tévében azoknál a reklámoknál, amik egészségtelen ételt hirdetnek (csoki, tészta, chips és társai) alul egy kis csík figyelmeztet, hogy ne felejtsek el sportolni és napi minimum 10 gyümölcsöt és zöldséget megenni. Úgy képzeljétek el, hogy tegnap a kasszásfiú megrótta a nénit, aki 4 tábla csokit vett, h ez nem túl jó dolog. A nő meg aztán magyarázhatta, h csokitortát süt...

Tegnap este a finn lánynál voltam. Áthívott, hogy nézzem meg az új ruháját, mert neki bezzeg lesz valami gála, amire báli ruhát kellett vennie. Ez persze borozásba fulladt, hiszen mindketten nagy fanjai vagyunk a helyi vörösboroknak (mert nem érzem a tabletta ízét). Jó sokáig beszélgettünk és mutatott sok-sok francia zenét. Némelyik egész jó.

Például ez:

Ma meg egész nap vasaltam, mert ezt mostanság ellinkeltem. A száradó pólómat meg leszarta egy galamb. Természetesen már rászaradt mire észrevettem. Nagy öröm az ilyen. Vajon szerencsét jelent, vagy a jó Isten így fejezte ki a véleményét rólam?

Nemrég valamelyikőtöknek azt írtam, hogy idén nagy változások várnak ránk. Nos, beindult a szekér, nem tegnap vagy tegnapelőtt. Talán még szilveszterkor, mikor az óra éjfélt ütött. Peti kívánt nekem boldog új évet, úgy, ahogy még senkise tette. És tudom, hogy azóta rengeteg dolog történt, és remélem ezért nem haragszol meg Émi hogy felemlegettem, de nekem az akkor és ott, mikor azt hittem mélyebben már nem lehetek nagyon sokat jelentett. Aztán idén februárban kiderült, hogy mégis, a nagy kupac szar alatt levő állott szar alá is lehet süllyedni, annyira, hogy falnak is mentem tőle. És még mindig csak március van. Körülöttem pedig bár összeomlani vagy túl lassan épülni látszik minden én mégis úgy érzem, hogy most mindenki jó úton kezdett járni. Lassan és óvatosan lépkedünk, de azt hiszem nagyon bátran. Felnövünk. Pedig én mindig 15 éves akartam maradni (ez még nekem se sikerülhet, pedig ha én a fejembe veszek valamit...). Itt ez a szakdolgozat, sőt páran már el is készültetek vele (sőt a Hajci 5-t kapott rá, gratulálok!!!-bár olvasnád a blogom...). Nemsokára mind végzünk és ennyi sok tervet még sose láttam magam körül és magamban sem. Tele vagyunk erővel és valóra váló álmokkal.

Na most kinyáladzom magam: nagyon jó, hogy vagytok mind és olyan jól vagyok, attól, hogy ti is, még akkoris ha páran ezt még nem látjátok magatokban!

Ezeket valamiért nem szerkesztette be, szóval:

1. Sipi marcipán hasonmásával is találkoztunk

2. Barbapapa valami, ami iható (jobbról 2., rózsaszín üveg)

Szombaton, ahogy mostmár itt mindennap, hétágra sütött a nap. Felkerekedtünk hát Helivel, hog szétnézzünk az 1 órára levő Carcassoneban. Dél-Franciaországban rengeteg a látnivaló. Minden 20 kilométeren találhatsz egy középkori várat, csodaszép templomot üvegablakokkal, helyes kis téglaházakat ezerszínű zsalugáterekkel. Ilyen Carcassone is. Meseország. Nem akarok karaktereket fecsérelni a város leírására, mert beszélnek majd a képek. Inkább csak élményeket szedek össze.

Az egész azzal kezdődött, hogy a vonattal szőlődombok és a Pirenneusok közt suhantunk át, míg megérkeztünk. Szombat lévén, belefutottunk még a helyi piac utolsó perceibe. És, mint tudjátok, én imádom a piacokat. Körbe is néztünk. Valaki mondta, hogy egy városról legtöbbet a piaca alapján tudhatunk meg. Reggio Calabria piaca káosz volt és koszos, fekete piac. Cataniáé hangos, vidám és lüktető. Toulouse piaca tiszta, rendezett és "még nézni is jó élmény". Carcassone-é pedig tipikus kisvárosi, barátságos, régi időket idéző. A sajtárusok sajttal kínáltak és szép kisasszonyoknak neveztek minket. A kis kínai kajaárus, ahol először vásároltunk magunknak tavaszi tekercs-szerű finomságokat, érdeklődött hogy vagyunk, miért jöttünk, mit csinálunk. Kici kínai, kicit beszélt fransziául. Sőt, minden arra járó jóétvágyat kívánt a tonhalas szendvicsünkhöz meg a kici kínai halas falatkákhoz.

A főutca végén pedig ott volt a vár, amihez persze egy kis híd vezetett, amit (mint minden jelentős hidat ebben az országban Pont Neufnek hívtak). NEm is lehetett volna meseszerűbb az egész. Végig azt gondoltam, hogy milyen jó lehetett itt királylánynak lenni, leengedni a hosszú hajad a toronyban, mikor látod, hogy a herceged, a természetesen fehér, lován közeledik a kis hídon, ami alatt kis folyó csörgedez. És ez pont annyira volt nyálasan tökéletes amennyire leírom. Elnézést.

A váron belül a régi város kisházai voltak. Mára már kis boltocskák, ezerféle édességgel, kerámiákkal. Körbejártuk a várat, több száz éve köveken sétáltunk, amit még a rómaiak építettek (bizony!), szűk lépcsőfordulókban, összevissza méretű lépcsőkön. A nyugodt idő ellenére ahányszor csak kihajoltam a résnyi ablakokon, hogy a kilátást fényképezzem hatalmas erejű szél csapott meg, ha hagyom magam tán még el is repít (nem túlzok), de így csak levegőt nem kaptam hosszú másodpercekig, míg elkészültek a képek.

Persze a galambok ide is betelepültek, és valami idióta kitalálta, hogy ha rácsot tesznek kb. fejmagasságba, akkor nem zavarják majd a látogatókat. A frászt nem, ezek a hülyék odatelepedtek én meg rettegtem, hogy ezek most engem fejbetalálnak némi ürülékkel. Bár ki tudja, tán rámférne egy kis szerencse.

Tudjátok, minden ilyen helyen van egy kút vagy egy nagyobb szökőkút, ahova az emberek fémpénzeket dobálnak, hogy teljesüljenek a vágyaik. Én 10 centet dobtam ezúttal a kútba és hatalmas reményeket a jövőbe. Már el is feledkeztem erről, mikor hazafelé sétálva egyszercsak a lábam elé volt terítve a válasz, milliónyi kreppapírból... 

A nap végének igazán megadtuk a módját: nutellás-kókuszos palacsintát ettünk, boroztunk, majd visszaérve a városba késő estig beszélgettünk egy-egy pizza és egy üveg Chianti mellett.

Annyira francia volt az egész nap, annyira normális, annyira természetes, mintha mindig ezt csináltam volna. Lassacskán tényleg a jó borok és a jó sajtok szakértője leszek, tekintve, hogy mindegyiket kipróbálom.

A következő úticélok: Bordeaux, Biarritz, Narbonne és Barcelona!

A képek: 1. A vár (hát ezt nehéz volt kitalálni igaz?)

             2. Heli és én (kísértetiesen hasonlítok ezen a képen anyára, ez nagyon ijesztő!!!!)

Nem tudom érzitek-e a koppintást, lsd első bejegyzésem! Hála az égnek még a refrén is ugyanaz. Most komolyan, nyilvános az, hogy ez egy másolat??

Továbbá, mit tehetünk Toulouseban 8 euróval:

Felhívnám a figyelmet a zöld bogyóra, ami MANGÓ és a pirosas-lilás alma-hasonmásra, ami SZILVA.

Spoiler: Carcassone a következő bejegyzésben!

Tegnap este, mikor már végképp feladtam minden reményt, hogy itt valaha bármit is fogok csinálni, esetleg franciául beszélni, barátokat szerezni. Írt nekem a finn lány, aki a szemben levő épületben lakik (vagyis a mosodásban), hogy hazautazott a húga, aki kb. 10 napig itt volt és úgy néz ki neki se lesz órája ma, elmennék-e vele cipőt nézni. Mondom még jó hogy, a cipők is előkelő helyet foglalnak el a jóbarátaim listáján. És az örömömet, hogy végre valaki normális és barátkozik még meg tudta fejelni azzal, hogy megkérdezte, nem piknekezünk-e a Garonne partján. Én meg erről álmodozom mióta.

Szóval ma reggel korán keltem, teljesen rendbe szedtem magam, mint valami első randis csitri (bár nem tudom ezt miért mondom, én minden randi előtt olyan vagyok, mintha először mennék-lsd. azok az esetek, mikor Szabcsinál öltözöm és táskát kérek tőle, hogy minden biztosan klappoljon). Kiszedtem a hűtömből mindent, ami szálltható: sajtokat, rákroládokat, olajbogyót és föstölt lazacot (nem nagyzolok, itt ezek a legolcsóbb dolgok), gondosan felszeleteltem, becsomagoltam és átbattyogtam a szemben levő épületbe. Ő hozzátett némi csokis és karamelles sütit, a boltban pedig mindezt a csodát megtoldottuk körtével és narancslével. Buszra szálltunk a kiskosárral és a híd lábánál szálltunk le. Csatlakoztunk a többi helyihez akik szintén a zöld füvön, kacsák társaságában a Garonnet nézve ebédeltek. Én pedig beszélgettem és kérdezgettem és érdeklődtem. Meg kipróbáltam a finn kenyeret, ami igazából szerintem kemény rozskenyér, de nagyon finom a lazaccal.

Mikor minden elfogyott összepakoltunk és elmentünk egy nagy bevásárlóközpontba, ahol olcsó cipők voltak. Persze a végén egy csokikülönlegességeket áruló boltban kötöttünk ki. Tíz perc nyálcsorgatás után Heli vett egy kis zacskónyit válogatott bonbonokból én pedig egy egészen picike a mi téli fagyinkhoz hasonltó finomságot. Persze a magyar téli fagyit is imádom, mert a kiskoromat idézi. Akkoriban anyának sírtam, hogy vegyen olyan lila rágót a kassza mellett levő polcról nekem, mert olyan helyesen mosolyog rajta a kiskrapek. Ő meg fülig vörösödött és azt mondta azt nem, de téli fagyit kaphatok. Talán 18 lehettem, mikor újra láttam azt a lila rágót egy eldugott boltbon. Akkor értettem meg, hogy egy doboz óvszer volt, a kiskrapek meg egy mosolygó gumi...

Utána a belvárosban kiültünk egy kávézó teraszára, ez is nagyon hiányzott. A nap pedig annyira sütött, hogy mindketten leégtünk egy kicsit.

Nagyon boldog vagyok! És 5 órán keresztül franciául karattyoltam!!!

Holnapra meg meghívtam magamhoz a három dán lányt és Helit. Jönnek is mindannyian! Innen együtt megyünk az Erasmus estre, aminek egyszerre két témája is lesz: megismerjük azt a francia diákot, aki segít majd nekünk (mindneki kapott egyet) és home sweet home...Tessék drukkolni!

Én pedig megünneplem a mai napom egy kispohár vörösborral!

Már este úgy feküdtem és ma reggel azzal a fura érzéssel keltem, hogy valami nem stimmel otthon. Így gyorsan végigtelefonáltam minden rokonom, hogy rendben vannak-e. Mikor a nagyszüleimmel beszéltem megcsapta az orrom az az édes otthon szag. Hogy Mama a tűzhely mellett töltött káposztát csinál nekem, én meg csak ülök a kis pizsimben és nézem hogy dolgozik az ágyon kuporogva, egészen addig, amíg én is kapok egy otthonszagú kis kötényt és már csinálhatom is a töltelékeket, szaladhatok a boltba a tejfölért. A délutáni pihenőidejükben pedig, miközben Tata békésen hortyog a heverőn, Mama odasomfordál hozzám és nagy titkokat beszélünk meg, helyre teszi pikkpakk a világom.

Egészen eddig azt hittem, hogy ez a soklakiság nem jó. Hogy az otthonom Erdély vagy Pest, hogy Anyánál vagy Apánál, mindig dilemmát okozott. Közben pedig csak szerencsés vagyok, hoyg ennyi hely van ahol szeretnek és mindig, mindig várnak.

Az a lényeg, hogy honvágyam van, pedig nekem még soha, de soha nem volt...

Kata segítségével ma hozzáadtam a "ki honnan olvas engem" alkalmazást, így mindenki meg van figyelve:D Tudom, hogy rendszeresen olvastok Dániából (na de Émi, Explorer???), Németországból, többen és többször Hollandiából, sőt Pestről is. És Kata azt is mondta, hogy Keszthely a Dalmacsaládot jelöli, szóval üdvözlet nekik!

Ma ismét felkerekedtem és jó 3 órán keresztül sétáltam ebben az 1 órás városban. Benéztem minden boltba, mert nagyon érdekesek (árulnak olyan órát, aminek a mutatója kanál, vagy pici Eiffel-torony stb.), élveztem a szikrázó napsütést és hogy pólóban is melegem van, a rengeteg embert a Garonne partján.

Nagyon szeretem ezt a várost, nagyon nyugodt. Például, hogy az emebrek köszönnek a buszsofőrnek és megkérdezik hogy van, ami Pesten talán sose történhetne meg. Én is így szoktam, ezért mindig mosolyognak.

Viszont ezúton megkérnék minden fanciát, hogy mossatok lábat és vágjatok lábkörmöt vagy vegyetek csukott cipőt, mert amúgy nagyon undi (ma ezért véletlenül se néztem a földre, mert sokkoló lett volna a látvány, neki is mentem pár oszlopnak).

Azt pedig elfelejtettem mondani, hogy itt is van egy körhinta vagy ringlis vagy sose tudom hogy hívják, mint ami otthon a Vidámparkban, vagy Párizsban a Montmartre lábánál!

Azért nehéz így egyedül, hogy senkihez se tudok egy jó szót szólni, kicsit beszélgetni. legalább a franciát gyakorolni. Ma például felhívott Balázs, hogy a svájci sráchoz elment főzöcskézni a koleszba. Ott nagy közös konyha van egy emeletnek. Na, erre köréjük gyúlt egy csomó erasmusos arc és elkezdtek belekötni mindenbe meg bunkózni. De komolyan, milyen emberek vannak itt???

Nem a legtökéletesebb képek, mert a telefonommal csináltam. És tessék engem is megdicsérni a szerkesztésért!

Kezdek beleszokni ebbe az állandó egyedüllétbe. Úgyhogy elhatároztam, mindennap felfedezek valami új helyet, új dolgot, új látnivalót itt (bár igazából eddig is ezt csináltam, csak most ezzel tuningolom magam).

Szóval ma megnéztem a helyi könyvtárat. Csakúgy és kíváncsiságból, mert azért én mégis bölcsész vagyok.

Mediathequenek hívják és közvetlenül a vasútállomás mellett magasodó modern épületben található.

Megsúgom, a mi otthoni Szabó Ervinünk nem rossz hely, én kifejezetten szeretem. Ez a hely is hasonló, csak valamivel komfortosabb. Minden teremben hatalmas ablakok vannak, amik a Garonnera néznek, egy pár asztal telis-tele tanuló egyetemistákkal. A falak mentén végig hatalmas fotelek vannak, ahol kényelmesen lehet olvasgatni. De nem csak ott vannak ám diákok. Senkise néz rád furán ha egyszerűen csak leülsz a padlószőnyegre és ott olvasol. Ami nagy különbség az otthonihoz képest és szerintem nagyon jó ötletek, hogy bárki az utcáról csakúgy bemehet, semmiféle kártya nem kell a belépéshez, rengeteg tévé van bizonyos helyeken, ahol olyan csatornákat lehet nézni, amiért otthon külön kéne fizetni. Garmadával állnak a prospektusok az aktuális programokról a városban. A helyi színházé, amit amúgy TNT-nek hívnak pedig olyan kis duci, mint egy mini Larousse. Összeszedtem ezekből is párat, tehát márciusban tavaszi fesztivál koncertjei, dél-amerikai filmfesztivál és táncszínház várnak rám.

A kínálat elképesztő. Túl sok, Filológiai Közlönyre és egyéb borzalmakra hasonlító dolgot nem találtam, viszont voltak képregényes könyvek (felnőtteknek!), mangás könyvek (ilyen egyébként rengeteg van itt, például erre specializálódott könyvesboltok is), több ezer DVD és CD, a filmalkotás klasszikusaitól a Jumanji-ig minden megvan. És a legjobb, hogy te szabadon kutatgathatsz köztük. Hatalmas a tömeg, egymás hegyén-hátán az emberek, pedig tényleg nincs vizsgaidőszak. Ennek persze az lehet az oka, hogy általában mindennap, sőt szombaton és vasárnap is elég sokáig nyitva van. Pihenőnap viszont a hétfő, akkor zárva. Ha beiratkozol, az 15 euró, ebbe beletartozik egy másik, kerületednek megfelelő könyvtári tagság is, egy évre szól és minden kölcsönzésre érvényes (tehát a filmekért nem kell külön fizetni).

A legjobban a hatalmas nyelvkönyv és idegen nyelvű regények gyűjteménye melengette meg a szívemet. Először is, mert találtam egy CD-könyv kombót: Franciául könnyedén címmel (igen, magyar volt!) és aztán egyszer csak, jártámban-keltemben Sienkiewicz (remélem így kell írni) mellett megpillantottam Szabó Magda könyveit: a Katalin utcát, Az ajtót és társaikat, mindet franciául! El is határoztam, hogy beiratkozom, kiveszek filmeket, nyelvkönyveket (ezúttal a spanyol és a francia továbbfejlesztése van terítéken) és hát persze Szabó Magdát. Mert majdnem megszakadt a szívem, mikor a súlytöbblet miatt ki kellett vennem a csomagból a könyveit, amiket általában mindenhova magammal hurcolok…

Elárulom, hogy én a rövidebbet húztam. A tegnapi buli újfent nem okozott meglepetést. A meghívott kb. 15 emberből 2 válaszolt vissza és senki nem jött el. Mert itt ugyebár így megy. Ha emghívnak, nem válaszolsz, és baszol elmenni. Elnézést, hogy vulgáris vagyok, de kissé elegem van. Akárhogy számolom még 2 hét van áprilisig amikor szünet lesz, onnantól kezdve meg egy szűk másfél hónap még, hogy hazamenjek. Ez összesen 2 hónap.

Valószínűleg további két hónap órák nélkül, merthog a sztrájk folytatódik. Még a nyelvet se fogom így megtanulni, mert hol használnám?

Két hónap a pokolban.

Tudom én, afrikaiak éheznek és háborúk dúlnak. És itt vagyok a világ állítólag csodaszép pontján.

És megyek én városokat megnézni, kedves vagyok emberekkel, segítek embereknek, sokat mosolygok, megadom a számom, elkérem a számuk, mindenkivel szóba elegyedek, beszélgetek. És tudjátok itt mit csinálnak az emberek? Le se szarnak. Nem érdekes, mit csinálasz, ki vagy. Elkétszínűsködnek, vigyorognak és ha legközelebb keresed őket már nem ismernek. Itt van például a finn lány, Milja. Balázs meghívta magához őt meg a kis barátnőit. Megetette, megitatta őket. Elbeszélgettünk, majd hazafelé megadta a számát, hogy bármikor ha kedvem van kávézni, borozni, bulizni csak hívjam fel. Nos, a telefont fel se veszi ha én hívom. Se akkor ha Balázs hívja.

Igen, tudom ő csak egy ember. De mégse.

Itt van például a szomszéd és haveri köre. Az angolok. Elmentem hozzájuk a buliba. Vittem én is az ismerkedős pálinkát. Az egyik csaj megfogta az üveget, az összes kis barátnőjét maga köré gyűjtötte, végigszagolgatták és kórusban kárálták: fújj ez undorító, mint a felmosó olyan szaga van, ki iszik ilyesmit, fújj.

A szomszéd meg: rendes vagyok vele mindig átkopogok ha megyek valahova, jön-e ő is, van-e kedve stb. Ő nagyokat mosolyog majd közli, hogy persze, csak egy kicsit később, de majd rámcsörög. Sose csörgött még.

És a dánok? 3 csaj van. 2 sehova se mozdítható. Egyetlen egy helyre: netezni a wifi szobába, hogy bájcseveghessenek az otthoni faszijaikkal.

Keresem a hibát magamban. Valószínűleg én vagyok a legantipatikusabb egyén a világon.

Ja, és már nem tudtok mit tanácsolni. Nem a tanácsokkal van a hiba. Vagy velem, vagy a többi emberrel.

Tehát nincs sztori, nincs mit írnom. Majd teszek fel képeket picasára Albiról, ahol voltunk. Szép volt. Kár, hogy a német lány, aki velünk volt egy szót se szólt. És ha kérdeztem bármiről egészene egyszerűen NEM válaszolt.

Toulouseba megérkezett a tavasz. Ma egész nap pulcsiban mászkáltam a városban. A Garonne partját elöntötték a szerelmesek és a családok. Mindenki a hasát sütteti. Most, hogy beesteledett, itt ülök a picike teraszomon pulcsiban egy kispárnán. Rosét iszom és egy kicsit se fázom. A folyó illatát hozza a szellő a szigetemre. Alanis Morrisette pedig azt énekli, hogy Thank you, thank you...

Már napok óta érezni lehetett, hogy készül valami!

Gusztustalanul 2002. április 20. illat van a levegőben...

(És ha Hajci olvasná a blogomat, ő tudná is miről beszélek)

Rengeteg dolog történt a hétvégén és még többet akarok mesélni. De hála az égnek megint dolgom van és rohanok, így hát előzetesben egy sokat mondó kép.