Tegnap este, mikor már végképp feladtam minden reményt, hogy itt valaha bármit is fogok csinálni, esetleg franciául beszélni, barátokat szerezni. Írt nekem a finn lány, aki a szemben levő épületben lakik (vagyis a mosodásban), hogy hazautazott a húga, aki kb. 10 napig itt volt és úgy néz ki neki se lesz órája ma, elmennék-e vele cipőt nézni. Mondom még jó hogy, a cipők is előkelő helyet foglalnak el a jóbarátaim listáján. És az örömömet, hogy végre valaki normális és barátkozik még meg tudta fejelni azzal, hogy megkérdezte, nem piknekezünk-e a Garonne partján. Én meg erről álmodozom mióta.

Szóval ma reggel korán keltem, teljesen rendbe szedtem magam, mint valami első randis csitri (bár nem tudom ezt miért mondom, én minden randi előtt olyan vagyok, mintha először mennék-lsd. azok az esetek, mikor Szabcsinál öltözöm és táskát kérek tőle, hogy minden biztosan klappoljon). Kiszedtem a hűtömből mindent, ami szálltható: sajtokat, rákroládokat, olajbogyót és föstölt lazacot (nem nagyzolok, itt ezek a legolcsóbb dolgok), gondosan felszeleteltem, becsomagoltam és átbattyogtam a szemben levő épületbe. Ő hozzátett némi csokis és karamelles sütit, a boltban pedig mindezt a csodát megtoldottuk körtével és narancslével. Buszra szálltunk a kiskosárral és a híd lábánál szálltunk le. Csatlakoztunk a többi helyihez akik szintén a zöld füvön, kacsák társaságában a Garonnet nézve ebédeltek. Én pedig beszélgettem és kérdezgettem és érdeklődtem. Meg kipróbáltam a finn kenyeret, ami igazából szerintem kemény rozskenyér, de nagyon finom a lazaccal.

Mikor minden elfogyott összepakoltunk és elmentünk egy nagy bevásárlóközpontba, ahol olcsó cipők voltak. Persze a végén egy csokikülönlegességeket áruló boltban kötöttünk ki. Tíz perc nyálcsorgatás után Heli vett egy kis zacskónyit válogatott bonbonokból én pedig egy egészen picike a mi téli fagyinkhoz hasonltó finomságot. Persze a magyar téli fagyit is imádom, mert a kiskoromat idézi. Akkoriban anyának sírtam, hogy vegyen olyan lila rágót a kassza mellett levő polcról nekem, mert olyan helyesen mosolyog rajta a kiskrapek. Ő meg fülig vörösödött és azt mondta azt nem, de téli fagyit kaphatok. Talán 18 lehettem, mikor újra láttam azt a lila rágót egy eldugott boltbon. Akkor értettem meg, hogy egy doboz óvszer volt, a kiskrapek meg egy mosolygó gumi...

Utána a belvárosban kiültünk egy kávézó teraszára, ez is nagyon hiányzott. A nap pedig annyira sütött, hogy mindketten leégtünk egy kicsit.

Nagyon boldog vagyok! És 5 órán keresztül franciául karattyoltam!!!

Holnapra meg meghívtam magamhoz a három dán lányt és Helit. Jönnek is mindannyian! Innen együtt megyünk az Erasmus estre, aminek egyszerre két témája is lesz: megismerjük azt a francia diákot, aki segít majd nekünk (mindneki kapott egyet) és home sweet home...Tessék drukkolni!

Én pedig megünneplem a mai napom egy kispohár vörösborral!