Szombaton, ahogy mostmár itt mindennap, hétágra sütött a nap. Felkerekedtünk hát Helivel, hog szétnézzünk az 1 órára levő Carcassoneban. Dél-Franciaországban rengeteg a látnivaló. Minden 20 kilométeren találhatsz egy középkori várat, csodaszép templomot üvegablakokkal, helyes kis téglaházakat ezerszínű zsalugáterekkel. Ilyen Carcassone is. Meseország. Nem akarok karaktereket fecsérelni a város leírására, mert beszélnek majd a képek. Inkább csak élményeket szedek össze.

Az egész azzal kezdődött, hogy a vonattal szőlődombok és a Pirenneusok közt suhantunk át, míg megérkeztünk. Szombat lévén, belefutottunk még a helyi piac utolsó perceibe. És, mint tudjátok, én imádom a piacokat. Körbe is néztünk. Valaki mondta, hogy egy városról legtöbbet a piaca alapján tudhatunk meg. Reggio Calabria piaca káosz volt és koszos, fekete piac. Cataniáé hangos, vidám és lüktető. Toulouse piaca tiszta, rendezett és "még nézni is jó élmény". Carcassone-é pedig tipikus kisvárosi, barátságos, régi időket idéző. A sajtárusok sajttal kínáltak és szép kisasszonyoknak neveztek minket. A kis kínai kajaárus, ahol először vásároltunk magunknak tavaszi tekercs-szerű finomságokat, érdeklődött hogy vagyunk, miért jöttünk, mit csinálunk. Kici kínai, kicit beszélt fransziául. Sőt, minden arra járó jóétvágyat kívánt a tonhalas szendvicsünkhöz meg a kici kínai halas falatkákhoz.

A főutca végén pedig ott volt a vár, amihez persze egy kis híd vezetett, amit (mint minden jelentős hidat ebben az országban Pont Neufnek hívtak). NEm is lehetett volna meseszerűbb az egész. Végig azt gondoltam, hogy milyen jó lehetett itt királylánynak lenni, leengedni a hosszú hajad a toronyban, mikor látod, hogy a herceged, a természetesen fehér, lován közeledik a kis hídon, ami alatt kis folyó csörgedez. És ez pont annyira volt nyálasan tökéletes amennyire leírom. Elnézést.

A váron belül a régi város kisházai voltak. Mára már kis boltocskák, ezerféle édességgel, kerámiákkal. Körbejártuk a várat, több száz éve köveken sétáltunk, amit még a rómaiak építettek (bizony!), szűk lépcsőfordulókban, összevissza méretű lépcsőkön. A nyugodt idő ellenére ahányszor csak kihajoltam a résnyi ablakokon, hogy a kilátást fényképezzem hatalmas erejű szél csapott meg, ha hagyom magam tán még el is repít (nem túlzok), de így csak levegőt nem kaptam hosszú másodpercekig, míg elkészültek a képek.

Persze a galambok ide is betelepültek, és valami idióta kitalálta, hogy ha rácsot tesznek kb. fejmagasságba, akkor nem zavarják majd a látogatókat. A frászt nem, ezek a hülyék odatelepedtek én meg rettegtem, hogy ezek most engem fejbetalálnak némi ürülékkel. Bár ki tudja, tán rámférne egy kis szerencse.

Tudjátok, minden ilyen helyen van egy kút vagy egy nagyobb szökőkút, ahova az emberek fémpénzeket dobálnak, hogy teljesüljenek a vágyaik. Én 10 centet dobtam ezúttal a kútba és hatalmas reményeket a jövőbe. Már el is feledkeztem erről, mikor hazafelé sétálva egyszercsak a lábam elé volt terítve a válasz, milliónyi kreppapírból... 

A nap végének igazán megadtuk a módját: nutellás-kókuszos palacsintát ettünk, boroztunk, majd visszaérve a városba késő estig beszélgettünk egy-egy pizza és egy üveg Chianti mellett.

Annyira francia volt az egész nap, annyira normális, annyira természetes, mintha mindig ezt csináltam volna. Lassacskán tényleg a jó borok és a jó sajtok szakértője leszek, tekintve, hogy mindegyiket kipróbálom.

A következő úticélok: Bordeaux, Biarritz, Narbonne és Barcelona!

A képek: 1. A vár (hát ezt nehéz volt kitalálni igaz?)

             2. Heli és én (kísértetiesen hasonlítok ezen a képen anyára, ez nagyon ijesztő!!!!)