Nemsokára, ha meg tudok álllni pár percre és összeszedni mindent, jön majd egy szép nagy képes beszámoló az utolsó napokról, utolsó benyomásokról és utózöngékről. De mióta hazajöttem meg se állok. Nincs sok nyugodt percem hála az égnek. Hulla fáradtan érek haza minden este, miután hatalmasakat sétáltam éjjel a városban. Mindig van hova menni, van mit csinálni. A dolgok újra történnek, én pedig újra a körforgás közepén vagyok. És imádom. Jobb én vagyok egyelőre itthon, mint sok ezer kilométerre innen.

Úgy döntöttem a blog marad, akit érdekel olvassa. Amíg még lesz mondandóm folytatom. Az pedig mindig van, hisz ismertek.

Mielőtt elindultam volna írtam pár sort arról, hogy mit várok ettől a pár hónaptól. Most újra elővettem ezt a lapot és magam is megdöbbentem. Persze jót mosolyogtam azon, ahogy leírtam: én szeretnék lenni azon kevés erasmusosok egyike aki vékonyabban jön haza, mint ahogy elment-és lőn. De a legérdekesebb mégis az volt, hogy egy szó sem volt eszeveszett bulikról, donhuánok elcsábításáról vagy elcsábítódásról, számtalan új ismeretségről. Mindössze annyit írtam, hogy magabiztosabban akarok hazajönni. Jobban tudni, mi/ki az ami/aki fontos, mi/ki az amiért/akiért megéri. rájönni mik azok a dolgok, amik tovább nem fenntarhatók, mit csinálok rosszul, mik a rossz hatások.

És most mindez megvan. Kiegyensúlyozottabb vagyok, mint valaha. Megfejtettem sok-sok kapcsolatom titkát, válaszokat kaptam, kis alkukat kötöttem és nagy döntéseket hoztam. Új emberként vágok neki a régi életemnek, csak ezúttal már jobban értékelem mindazt amim van.