Le vent me portera

Szóval most őszinte leszek. Nem egészen úgy mennek itt a dolgok, ahogy elképzeltem. Vagy, ahogy Leidenben, Hadstenben és Kölnben mennek. Mintha lennének az erasmusosok és én. Két külön bolygón. Ismertek, lassan, de biztosan próbálom felvenni a kapcsolatot az emberekkel. De semmi válaszreakció. SEMMI! Egyedül ezzel a finn lánnyal lettem itt kvázi jóban, de ő meg hétvégente nincs itt, mivel van egy család Toulouse mellett akiknél au-pairkedett és oda szokott elmenni.

Tegnap este lett volna a hatalmas össz-erasmusos buli,a hol aztán tényleg minden külföldit meg lehetett volna ismerni. Persze, mi történik? Pikkpakk 1 óra alatt felkúszott a lázam 37,8-ról 38,5-re, majd 39-re. Örültem h a vécéig ki tudtam menni annyira dideregtem és lázálmaim voltak összevissza.

Mindezek ellenére ma reggel erősnek éreztem magam és elindultam a suliba. Időben! Ez nálam egy csodával ér fel. Azt hiszem, a megérzésemre kellett volna hallgatnom, miután a metró ajtaja rám csapódott én meg majdnem elájultam a fájdalamtól és haza akartam menni. Beértem az egyetemre. Időben! De hiába...

Olyan furcsán gyülekeztek a népek mindenféle pontokon és már megint azokat a hülye sztrájkos szórólapokat osztogatták. Míg a nemzetközi épületben kávét szereztem magamnak elég furcsa dolgora lettem figyelmes. Az épület hátsó és középső ajtaját székekkel torlaszolták el. Még ez sem keltett bennem gyanút, gondoltam ez valami francia rendrakási szokás. Így elindultam az órám helyszíne felé. Még itt se gyanakodtam, ugyanis sikerült rossz irányba fordulni a suli árkádlabirintusában, miután láttam egy olyan férfiállatot, hogy magam elé kellett mormolnom: te atyaúristen!!!. Jó ez a magyar nyelv, azt hiszik halandzsa, akármit mondhatok. Na kb. ez idő alatt elrontottam a fordulót és egy újabb torlasszal találtam szemben magam. és még eggyel és még eggyel. Az összes lehető bejárat és átjáró el van barikádolva székekkel és asztalokkal!!! Az egyetemen ugyanis teljes anarchia van most, sztrájk. Egyelőre nem tudni folytatódik-e a tanítás, és ha igen, mikor. Az erasmus koordinátoroktól egy vigasztaló levél érkezett: tavaly ilyenkor ez az állapot 5 hétig tartott...

Ma Zsuzsi Anyuval bezsélgettem picit gtalkon és először is köszönet neki, másrészt meg igaza van. Van értelme, hogy itt vagyok. És azt hiszem meg is találtam. Pár napja örlődöm a kommunikációs szakdolgozatomon és voilá: erről fogok írni, erről a sztrájkról, a szervezettségéről, az eszközeiről, mindenről. Hétfőn pedig 12:30-kor a tüntetésen kezdek. Embereket fogok megkérdezni, jegyzetelek és figyelek. Végülis, itt vagyok a sűrűjében!!

P.s.: Alternatív ötleteket várok arra, hogyan lőjek magamnak erasmusos pajtásokat!

Volt még egy diszkógömb pörgetős esténk itt.

Mint már mondtam, itt a rugby a menő dolog, a foci a gagyik sportja. Szóval, mikor meccs van a város nagy része a stadionba vonul, aki pedig nem, valamelyik bárban múlatja az időt és részesül a közös meccsnézés boldogságában. És ebbe mindenkit értsetek bele, kicsiket, nőket öregket is. Így, mi is bevetettük magunkat az életbe Balázzsal és Davidal, aki Balázs francia haverja, egy személyben sofőrszolgálatom is volt pár alkalommal, mikor annyi csomagom volt.

Mivel Írország- Franciaország meccs volt, a helyi ex-rugbys fickó Danú nevű ír kocsmáját céloztuk be. Hiába értünk oda azonban kb. másfél órával a meccs előtt a helyre bejutni alig lehetett, mikor pedig sikerült, rosszabb volt, mint egy koncertpogó. Konkrétan mozdulni nem lehetett, se előre, se hátra. A kb. 20 négyzetméteres kocsmában kb. 200 ember tömörült és 25 perc volt, míg eljutottam a pulttól az ajtóig, ami normális esetben legfeljebb 10 másodperc lenne. Szóval végül egy kis kávézó-bár szerűségben követtük a meccset. Nem tudom ki látott már rugbyt, de határozottan a vicces játékok kategóriájába sorolnám. Tudjátok oda tartozik még az is, mikor egy nagy betomtömb előtt simogatják a jeget. Nos a rugbyben értelmes férfiak egymásnak gyomrának ugranak, egymáson fekszenek (kicsi a rakás, ezt mi is csináltuk szilveszterkor-értelmes nő létünkre). Néha meg egymásnak akaszkodnak, mint mikor a szarvasok összeakasztják az agancsaikat. Ezalatt valaki fut egy labdával (párszor azért útközben valaki a gyomrába ugrik), hogy egy vonal mögött letegye. Mindezek után meg egy orbitálisan nagy kapuba próbálnak gólt lőni (ez biztos olyan érzés lehet mint használt kurvával szexelni). Ja, és a franciák egyik legnagyobb sztárja ez a Chabal nevű fickó, aki valamikor emberien nézett ki, de mára már inkább az egyik exemre hasonlít úgy négy évvel ezelőttről (értsd: mint Krisztus a kereszten).

David ajánlátára a meccs után (győzeleeeem!!) felkerestünk egy itt szintén divatos számba menő tapas bárt. Nos, kikértünk három féle tapast: egy libamájast, egy spéci kacsamellest, és borjúkolbászosat, emellé meg valami puccos bort. Miközben én azon gondolkodtam, hogyna miután ezt kifizettük egy hétig almán élek, mert rámegy a heti vagyonom, David elment a mosdóba, a kajáink pedig megérkeztek. Mikor visszajött kérdezte, hogy hozták-e a számlát (nem), majd tökéletes lelkinyugalommal kortyolt egyet a poharából és közölte, hogy na, akkor ez ingyen volt. Pislogtam kettőt, hogy ja persze. De megettünk, megittunk mindent és franciásan távoztunk...fizetés nélkül. Szégyen tudom én, dehát ha nem hoztak számlát...

Az esténkre a Café Populaire nevű helyen tettük fel a koronát, ahol francia kalauzunk hozott fejenként egy James Bond drinket (vodka-martini) plusz sört, majd megint egy hasonló kombót és aztán talán megint. ha az ember férfiakkal megy mulatni fel kell venni velük a versenyt, ugye? (Erre a kérdésre csak Dalma válaszoljon, mert ő bárkit pad alá iszik!). Míg a fiúk kimentek cigizni, engem körbevett három francia, akikkel elég jót beszélgettem repülőkről, mert ugye bennfentes vagyok a  témában, nekik meg ez volt a munkájuk-gyanítom ők is.

Az este tanulsága: Toulouseban ha nem kérik, ne fizess. Mindenesetre arra a helyre nem merek többet menni...Ja és pár kép az ingyen kajánkról, hogy csorgassátok a nyálat.

Nagyon BOLDOG SZÜLINAPOT kívánok Gigi barátnőmnek. Neked is küldök egy üveg bordeauxit, mellé pedig egyet a fantasztikus tortákból, amilyet csak kérsz! Gondold, hogy a padra írtam és most ezerrel radírozunk, mert Vajda már csúnyán néz:D És egy dalt is küldök neked, bár nem rádión keresztül, a Sport Szigetes kígyótáncunk emlékére! Minden szépet és jót, amit csak kívánsz!!

Jó sok történettel adós vagyok, így itt az ideje, hogy belekezdjek!

Az érkezésem utánra nem sokkal datálható ez a történet. Tudjátok, vannak olyan információk az életben, amit jobb lenne nem tudni, de mégis muszáj, mert átírhatja a történeteket. Ezek közé tartozik az is, hogy nem akarom tudni hogy az exemnek gyereke lesz és azt se, hogy az a gyerek, hamarabb jön világra, mint a szakítás óta eltelt idő szerint kéne, sőt az is ilyen, hogy ugyanez az ember megnősült közben. Viszont a mese egészen átíródott, vagyis meséből valósággá változott. Kőkeménnyé valósággá, olyan keménnyé, mint egy betonfal...

Szóval ezen fontos információt a gyomrom elég nehezen vette be. És én magyar lány vagyok, a problémáimat alkoholllal kezelem, ami nem alkoholizmus, csak egyszerűen válságkezelés. Szóval itt tartózkodásom legnagyobb beruházása volt az a tequlia, amit aznap vettem. Hazaérve sikerült is bejuttatni párat, hogy magamhoz térjek a sokktól. És mivel este még erasmus buli is volt, hát Balázzsal (aki itt egy másik magyar) utánaküldtünk még némi bort, majd felkerekedtünk. Mikor már a világ végére értünk és eleget sétáltunk az esőben, megérkeztünk a színhelyre, elég fura is volt a sok-sok ázsiai arc és kockafej. Jöhetett az olcsó pia (ez itt a minisört jelenti). Mikor már relizáltuk, hogy ez ugyan egy erasmus buli, de nem nekünk, hanem a helyi ttk-nak és bme-nek, addigra mindannyian azt hiszem elértük a megfelelő felejtés szintet. Hát van az úgy, hogy szólít a természet, el is mentem megkeresni a megfelelő helyiséget, de ilyen nem volt található az épületben...Így hát nagy elánnal nekivágtam, hogy valami nagyon félreeső helyet keressek magamnak. A baj csak az volt, hogy utamat egy padnak használatos alkalmatasság keresztezte, amin lábam átvetésével próbáltam átjutni. Csak hát, ez nem olyan egyszerű a felejtés ezen szintjén, így, míg a jobbik átjutott a balos lemaradt én meg a hirtelen semmiből előtűnő falnak érkeztem arcom jobb felével. Szerencsére kevesen vették észre az esetet. Ellenben két srác rohant oda hozzám (hülyék szerencséje), hogy felsegítsen és megkérdezték, hogy hozzanak-e glace (jég-francia)-t. Nos, a pszicholingvisztikáról annyit, hogy hasznos, és egy elmélet ezáltal le is lett tesztelve. Én később tanultam meg angolul, mint franciául, ilyen esetben (agyrázkódás, agyvérzés és társai) ugye a később tanult nyelv jön elő. Úgyhogy nagy erőkkel igyekeztem elmagyarázni a fiúknak, hogy köszi, de én már nem hordok glasses (szemüveg-angol), mert megműtötték a szemem és remélem ez az ütés nem idézte elő a régebbi bajaim...

Szóval ez volt az az este, mikor a fal adta a másikat, az elsőt meg a nagy bötűs...

A történethez hozzátartozik, hogy a következő két hétben a szemem környéke mindenféle színekben játszott-nagyon nehéz a monoklihoz sminkelni a másikat is...Ellenben a vihar az utolsó sárga folt elmúlásával körülbelül el is ült.

Ma átváltoztam 14 éves diáklánnyá, és fél évre így is maradok. Megtörtént az első spanyol órám. Majdnem hazajöttem előtte, mert nem volt tuti hogy bejárhatok, de életem legjobb döntése volt visszafordulni kb. a suli bejáratától. Szóval várok az ajtó előtt, mikor megjelenik egy srác. Kék converse cipőben, farmerben, csíkos pólóban és fura akcentussal magyaráz egy csomó embernek. Nos, ő volt a tanárunk...Illetve Ő a tanárom!

Nos, ha elképzeltetek valaha mellém egy pasit, szeretném ha idekommentelnétek, hogy milyen. Mert én pont olyat képzeltem el, mint amilyen ő. Tényleg nem pislogtam ilyen laposakat 14 éves korom óta és pirultam bele minden hozzámszólásba ennyire (akkor, mikor a gimis első plátói szerelmem leverte a fémtolltartóm fizika órán, akkor éreztem ilyesmit). Szóval egy magas pasit kell elképzelni, olyan kellemesen laza stílussal, akinek jól áll a kelleténél több borosta, izmosan vékony, folyton pörög, magyaráz, nagyokat mosolyog és kacag, szemüveges (látszik, hogy olvas) és mikor spanyolul kezd beszélni hjajj. Ja, de egy vonásában se dél-amerikai igazán, inkább olyan europid szimpla kertes feje van.

Óra közben többször is szóra bírt és a magyar nyelvről meg Budapestről kérdezett (persze túlzok, nem szánt szándékkal, csak próbált bevonni engem is). Én meg közben ilyeneket írogattam az előttem levő papírra: "ez egy őrjítő, szőrös, alteros spanyol", "annyira édes, hogy meghalok", "ez szerelem", "megnéztem, nincs gyűrű az ujján".

Most komolyan aggódom. Heti 240 percet fogunk együtt tölteni május 16.-g. Azt kívánom hogy bár valamelyik helyi kocsmában futottam volna bele ("picsába, hogy hozzájárok, amúgy felszedhettem volna valahol"). Öööö, még mindig bünteti a törvény ha a tanár a diákjával randizik? És ez az Erasmusokra is vonatkozik???????????

Kommenteket kérek!!!!!

P.s.: A pesti barátnőimnek üzenem, hogy ha nem írnak akkor ezentúl mindennap "volt osztálytársaimnak" fogom őket nevezni a blogon!!!

Igen, ez a FSZEK (kösz index!), és valahogy így néz ki Budapest most, és a könyvtár, ahol a fél életem töltöm (kivéve mikor egy másikban vagyunk s kávét vagy egyéb nedűket iszunk-azért százalékos arányban ez fordul elő gyakrabban). Számomra még mindig felfoghatatlan, hogy eközben én Toulouseban azon gondolkozom, hogy a kis balettcipőm felvegyem-e, mert még kicsit töri a lábam vagy vékonyka sportcipőben menjek. Ezalatt pedig nyitott erkényajtónál kávézom, s hamarosan kinn fogok mert már olyan meleg lesz. És madarak csicseregnek az ablakom alatt...

Újra Toulouseban vagyok. Kivételesen a csomagom is velem együtt érkezett meg, köszönhetően a rakodómunkás áldásos munkájának (én). Soha többé nem adom digók kezébe ami fontos nekem (bőrönd, kisszívem...). Az első bőröndöm amúgy megérkezett, az indulásom napján átvehettem Ferihegy2 terminálon (hurrá).

Az utamról annyit, hogy a Róma-Toulouse járaton leghátul ültem, pont amellett a bigyó mellett, ami hajtja a gépet és nem tudom hogy hívják, de nem kipufogó. Rég volt ilyen, de ezúttal csomó turbulens övezetbe kerültünk úgy dobálta a gépet, hogy jajj. Aztán egyszer csak mondott valamit a captain, amiből csak annyit hallottam ott hátul h valami van a petrollal és aztán elég sok ijedt a arcot láttam, a mellettem levő hajtóbigyó meg fura hangokat kezdett hallatni miközben folyamatosan a tenger felett repültünk. El lehet képzelni, zuhanunk és ráadásul vízbe, hát én úszni se tudok! De mivel még itt vagyok, hát elismerésem a sofőrnek.

Toulouse szikrázó napsütéssel és meleggel fogadott, a reptér buszon zene szólt, a csomagomat rendes fiatalemberek hozták-vitték lépcsőkön fel-le, semmi dolgom nem volt. Mert itt ez a szokás, az ajtóban nem engednek előre, de a csomagod mindig felkapja valaki, de nem szalad el vele (nem is tudna akkora súllyal).

Szóval feel like home volt, mikor beléptem a szobámba. Bienvenue mádmezelle Kázstár (igen, itt így hívnak)!

Franciaországban a sztrájk idegesítő, de van. A szünet jó és még jobb, hogy van. Így haza tudtam jönni és összehasonlítani a frissen szerzett tapasztalataimat a nyugatról az itthonnal. Budapest koszos és büdös, kaotikus. Semmi nincs, ami jól működne. A metró pedig hangosabb mint emlékeztem. Mégis, mikor kedden éjjel leesett az a rengeteg hó és mi páran belegázoltunk, miközben ezernyi hópehely esett a sapkámra szebb volt mint valaha.

Mert Budapestben ez a jó, hogy mikor már véglegesen elkönyvelnéd, meglep és mindent elfelejtesz neki. Ezért szerintem, Budapest férfi...

Tegnap egész nap az járt a fejemben, hogy miért szeretem annyira ezt a várost. Mert az világos, hogy már az első pilanatban egymásba szerettünk, még szeptemberben. Első látásra! Aztán rájöttem, hogy azért mert itt minden egyes nap új csodákra bukkanok. Apróságokra, amik megnevettetnek, elcsodálkoztatnak, de a legtöbb esetben csak lenyűgöznek.

Ezen gondolkodtam, amikor jöttem hazafelé, a koliba. Nem meséltem még az a kolis életről, igaz? Főleg azért, mert nincs nagyon mit. Egyedül vagyok egy helyes kis szobában, ahol majdnem minden van konyhafelszerelésen és egy szárítón kívül, ami azért vicces, mert igy az ágyra teregetek. Vagyis vagy alszom vagy száradnak a ruhák. Tehát meg van a bája. a folyósón laknak Menőék, akik egész nap cigifüstben meg fűfüstben úsznak, tucctucc és rapzenét hallgatnak és sokat járnak vécére. Itt van még Pierre, az egyszemélyes internet hibabejelentőm (hozzá szoktam menni kétségbeesett arccal, hogy nem műűűűködiiiiik, mire ő legyint egyet és azt mondja neki se, normális.) Aztán itt lakik még A Rém, akinek hosszú szőke haja van (inkább fehér), kiengedve hordja, és a feneke alá ér, ami viszont nagy, ezért elég ijesztő látványt nyújt. És végül a szembeszomszédom Harry, aki Angliából érkezett, vmi fura nevű helyről (ami szerintem Írországban van, de csak azért gondolom ezt, mert Harry nagyon vörös, mármint a haja, a szemöldöke), amúgy van benne valami hasonlóság az azonos nevű herceggel vagy a Potterrel, ezt még nem döntöttem el. Ja és persze ő is Erasmusos (hurrá).

Szóval azon gondolkodám, hogy milyen fantasztikus ez a város, mikor a szükség, a folyósón levő mosdók irányába vezetett...Az WC ajtaján a következő felirat áll:

Ouvrez et laissez vous porter par l'arome...

tehát

Nyissa ki és hagyja hogy az aroma vezesse...

(vagy vmi hasonló)

A másik csodám ma reggel ért. Ma korán keltem, ugyanis megyek haza egy picit a szünetre és indulok nemsoká a reptérre!!!

Szóval a zuhany alatt forgolódom, kenegetem magamon a habot, mikor a zuhanyzó sarkában vmi trutyira leszek figyelmes (fújj, vki idehányt). Közelebb hajolok (nem kellett volna) és látom, hogy nem hányás, nem takony, nem csula, egyszerűen csak 2 használt koton. Egy szakadt és egy töltött változat (igen, jól látható volt). Nos, legalább a védekezésre figyelnek, azt hiszem nincs szükség a folyosón még egy ordító bömbölőgépre is.

U.i.: Hogy kell írni azt, hogy folyosó? Folyósó? A biztonság kedvéért mindkettőt kipróbáltam és egyikse tetszik.

U.i.2.: Tessék drukkolni, hogy egyben megérkezzek! Budapest jövöööööök!

Most mindenki egyszerre drukkol nekem h 1 oran belul megleljem az itteni koordinatorom. Ha kell, mostmar kovetem hazaig, megrugom, lelovom, csak legyenek mar oraim.

Jelentem egyebirant, hogy az elso mar megvolt: joga ora. Megtalaltam a csiiiiit!

Az első napunkon persze szerettük volna boldogítani az ittenieket, hogy hurrá megérkeztünk, ide nekünk az egyetemet. Gondoltuk mi, de a kedvenc portás nénim figyelmeztetett, hogy itt, és az egész országban kezdetét vette a sztrájk, tessék vigyázni, mától semmise működik. Haha, majd feladják órákon belül, gondoltam (soha nem adják fel). Elmetróztunk hát az egyetemig és a nagy semmit találtuk ott. Illetve egy kőbányai munkásszállóhoz hasonlatos intézményt, ami tele van graffitizve és mindenhonnan csöpögött a víz, még a fal is rohad, emberek sehol. De mi nem csüggedünk, városnéző túrára indultunk, a város dugig volt tüntetőkkel. Persze ez se úgy működik mint otthon. Itt énekelnek, dobolnak és egyéb kedves dolgok. A sztrájk azóta is tart, nem lehet tudni hogy épp ma ki fog dolgozni és ki nem és főleg, hogy mikor. Hogy mi ellen lázonganak az számomra rejtély még mindig. Azt persze már tudom, hogy Sarkozyt itt annyira utálják, hogy a helyi Media Marktban, ami fnac néven fut, lehet kapni elektromos Sarkozy vudubabát. A sok iPhonet nyomogató csövest (itt tényleg mindenkinek az van, az én cuccaim kb. az übergagyi kategóriába tartoznak) kicsit megsétáltatnám a Nyugati aluljáróban, hogy lássák, mi az ha szar az élet (bár tudom, hogy az ott lakó hajós rumtól mosolygókat ez kicsit se zavarja). Apropó csövesek. Mivel Erasmusosokat még elvétve láttunk, egész közeli barátságot kötöttünk a helyi clochardokkal, akik jobban vannak felöltözve, mint nálunk egy minimálbérből élő éjt napallá téve güriző átlag magyar. Nincs belőlük túl sok, ugyanazokat az arcokat látom, akárhányszor elindulok a városban.

A sztrájk a francia nemzeti sport!

A videózási technikám még nem tökéletes,sorry.

A szálló, ahol az első pár napomat töltöttem frenetikus volt. Egy nagyon helyes néni segített mindenben, első körben is röpke 1 órára szóval tartott, addig beszélgettünk fura angol-francia keveréknyelven, míg leadta a kismilliónyi helyet, amit fél év alatt meg kell néznem. Aztán megjelent egy idősebb pasas, aki meghívott vacsorázni a barátaival és üzletfeleivel, hogy együnk moulest. Kérdezte, hogy ettem-e már olyat, persze az én francia kerekeim nem forogtak, hogy mégis miről beszélhet ez a fura fazon (bár lehet, hogy csak besokkoltam az első kérdésétől,ami az volt, hogy "mik a terveim a jövőre nézve (munka)". De most komolyan, mi is??

Értetlenkedésem látva a portás néni rögtön beizzította a googlet és elkezdte keresni a magyar-francia szótárat, mikor nem találta, megkérdezte, melyik a magyarhoz legközelebb álló nyelv. Na gondoltam, most kivágom itt a rezet a fantasztikus nyelvtörténeti és nyelvészeti tudásommal, elvégre nem azért végeztem én el a finnugorság ismertetése és egyéb válogatott kínzásokat Szíj Enikőnél, hogy egy ilyen kérdéssel sarokba szorítsanak. Kiböktem, hogy a finn...Finn-francia szótár pedig létezik. A francia moules finnül:mule, legalábbis a néni szerint. Én persze felcsaptam a szobámban a plusz 5 kilót okozó szótáram. Les moules=kagyló (hát persze, hogy ezt tudtam, alapműveltség, nyamm), finnül pedig kuuloke (finn szótár nincs nálam, ez az internet csodája). Szerintem át kéne gondolni ezt a nyelvrokonságot...

Én csak Waczak Szállónak hívtam magamban a helyet, vhogy így is kell elképzelni:

Az indulás napja, természetesen botrányosra sikerült. Rengeteg csomaggal indultam el és bár majdnem mindent megvehettem volna itt, asszem azt hiszem még a plusz súlyok kifizetésével is jobban jártam, mert mára már csóró lennék, ha mindezt kifizettem volna. Szerencsére jöttek értünk a reptérre, szeritnem még msot is valahol egy út mellett dekkolék a csodát várva a megemelhetetlenül nehéz csomagommal.

Érkezéskor annyira boldog voltam, hogy a szakadó esőben elmentem sétálni, egészen a helyi központig, aminek Capitole a neve, és lefényképeztem magam, ahogy ott állok a téren és amugy semmise látszik, csak a nagy fejem.

Kicsit elhanyagoltam a blogot mióta itt vagyok, úgyhogy most ömlesztve megkaptok mindent, ami eddig történt, türelem, türelem, olvassatok szorgosan, kicsit visszafelé is!

Jelentem FR-ben minden oké. Eddig nem volt netem, ki is jöttek az elvonás tüneteim, egészen belilult tőle a fejem. A tegnapi konferenciabeszélgetés Hollandiával pedig feltöltött annyira, hogy nemsokára mindent részletesen leírok, csak most rohanok pénzt kuncsorogni:) Ja, aki azt hitte volna, még nem találtam meg Banános Joet, illetve Ananászos Andrewt, egy falat viszont igen...FOLYT. KÖV.

Mindenek előtt a legfontosabb, hogy megérkeztem és most egy kis, helyes szállóból írok nektek. Mielőtt azonban elmesélném mi minden történt tegnap, szentelek egy bejegyzést az utolsó napomnak Pesten.

Szóval a visszaszámlálás utolsó órái elég zűrösen teltek.

Az egész nap vmikor hajnali 2-kor kezdődött, addig tanultam a másnapi vizsgáimra agonizáltam Katalinnal MSN-en, h jajj mi lesz velem, mi lesz velünk és hát nekem semmise fér be 20 kilóba (és tényleg) meg irigykedtem, hogy neki 2 db csomagja lehet (vagyis azt hitte:).

A nap valódi kezdete persze a Könyvtár volt, ahol egy fél üveg pálinkával vártam Dalmát, és ezúttal nem akartuk meginni. Nos engem ketten ríkattak meg indulás előtt, a családomat nem számítva. Az egyikük a Dalma volt, szóval mikor megjelent és hozott nekem muffinsütőt meg kolbászt és egy levelet  (amit gyorsan le kell ellenőriznem, hogy elhoztam-e!) én meg magam alá roskadtam, hogy jajj ez a vizsga és de hülye vagyok és mi a fenét fogok csinálni nélkületek. Utána a pálinkát lecseréltem levélre, kolbászra és muffinsütőre és díszkísérettel vonultam fel a szerecsétlenek közé akik vizsgáztak, ugyanis Anna is velünk jött és tartotta bennem a lelket.

A vizsgáról csak annyit, hogy egy kis ideig úgy tűnt, hogy belenyúltam a Fanniba (mikor a Sipi a Fanni hagyományait húzta és csak azt tudta, Dalma azóta szállóigét csinált belőle), izé belehúztam, utána meg szerintem kb. Tassoba vagy mondjuk Berzsenyibe nyúltam és nem volt jó, szóval mindenki imádkozik értem, hogy a Tanulmányi Bizottság jóindulatú legyen velem szemben.

Utána még francia órán is voltam, csak, hogy meggyőzödhessek újra: nem beszélem a nyelvet. Rövidre fogva: még egy vizsga, még egy kis szépítés az amúgy leharcolt Julcsin, nagy ölelés Dalmának, akit még így sem öleltem meg eléggé (persze csak azért, mert találkozunk Texasban;)

Szóval teljesen kikészültem és koszos voltam meg büdös, mikor végre odaértem apukámhoz, aki rengeteg sok kajával várt, én meg olyan nyugodt lettem tőle. Enni jó.

Nevezzetek hülyének, de én azért aggódom, mihez kezdenek magukkal a szüleim egyedül. Nagyon remélem, hogy végre buliznak egyet és élik az életet, most, hogy kicsit megszabadultak tőlem.

A napom csúcsa az este volt. Valamilyen csoda folytán mindenki ott volt a Pistinél (ráadásul még a locsolócsöves akció óta először ő is vidámnak tűnt és még rendes is volt), sőt még a Mutáns Tehenes Fickó is eljött, ez külön öröm. És szuper a tütüje, hadd lássa ország világ!

És kaptam gy zseniál szeretetcsomag honvágyűzűnek és Budapest pro és kontra pakkot is.

Szóval a következőket hoztam magammal az útra:

1 Melba kocka

1 Balaton szelet

1 Sport szelet

1 Boci csoki

1 csodaszép zöld fülbevaló, amire már régóta vágyódtam

1 lóherés kukac kulcstartó

1 csomag negró (ez jól jön, az itteni überpia a pásztisz, olyan, mint a vízzel higított negró, rettenetes)

1 csomag óvszer (Banános Joenak és Ananászos Andrewnak, Egzotikus Elemérnek, Epres Ernőnek és Zöld Alma Zolinak)

1 kecskeméti csípős paprikás vodka (!!!!!!)

1 Nógrádi ropit, mert ugye az a legjobb

És végül a kép, ami díszhelyet kapott a szobámban a többi dologgal együtt!

Ez fontos, aki nem ismerné, annak. A Noir Desir, Le vent nous portera című számának refrénje kicsit torzítva, mivel én csak egyedül vagyok (me), nem többen (nous):D Szóval csak régóta hallgatom ezt a számot és szeretem is, a helyzetre meg ráillik. Vagyis csak vigyen a szél!

Je n'ai pas peur de la route

Faudrait voir, faut qu'on y goûte

Des méandres au creux des reins

Et tout ira bien là Le vent nous portera

És még vmi, sok-sok kommentet szeretnék, ha hazajöttem díjakat osztok ki a legtöbbet írók közt:P

Kiszámoltam, nem cicózok. Pontosan 59 óra és 12 perc múlva elindul velem a repülő és 1801 km messzire visz innen (ezt is kiszámoltam, igen). És addig még mennyi minden vár rám, két szigorlat, egy vizsga, egy búcsúebéd, egy este a mondjuk törzshelyünkön meg pakolás és rohangálás, pálinkaszerzés, kolbász-beszerzés (jajj, piros paprikát el ne felejtsem), utolsó pofonok a francia nemtudásomnak és még több pakolás és rohangálás még több búcsúzkodással.

Létezhetetlen, hogy ennyi dolog beleférjen egy táskába és ne legyen több 20 kilónál. Én szívem szerint kérvényeznék egy külön repülőt csak a ruháimnak, egy másikat pedig azoknak a dolgoknak, amiket anya akar beletuszkolni a táskámba (gumikesztyű???, több váltás ágynemű-több főre???, lavor-szerintem sejt vmit bár ő állítja, hogy mosáshoz kell).

Kellene még egy repülő, ezt egy csomó fényképpel tapétáznám ki, amin a nekem kedvesek vannak és ezer kütyüt tömnék bele, amit a barátaimtól kaptam és rájuk emlékeztet. Egyelőre el se tudom képzelni, hogy milyen, mikor nem kávézunk mindahányan keddenként a Könyvtárban, vagy gyűlünk össze hetente (valójában sokkal többször) vkinél rend-és csendháborítás céljából, hogy azokról a végigbeszélgetett estékről ne is beszéljek, amit borozás közben töltünk el vagy a heti találkozókról a Deák környékén. Tudom én, hogy lesz ott ezer más ember és ezer más program, de nekem mindig gyengém volt a megcsalás:tehát sohase ment. Na és ez felér egy megcsalással.

Eddig két jótanácsot kaptam, az egyik szerint nem szabad elfelejtenem magyarul. Nos, erre esély sincs! Ha bki ilyen tüneteket venne észre rajtam, könyörgöm, verjen nagyon meg (Hajci, te pofozkodásban már bizonyítottad, hogy számíthatok rád!).

A másik pedig: ne változzak meg nagyon. Kérlek, ti se...

58:41. A visszaszámlálást hivatalosan is megnyitom!