Már este úgy feküdtem és ma reggel azzal a fura érzéssel keltem, hogy valami nem stimmel otthon. Így gyorsan végigtelefonáltam minden rokonom, hogy rendben vannak-e. Mikor a nagyszüleimmel beszéltem megcsapta az orrom az az édes otthon szag. Hogy Mama a tűzhely mellett töltött káposztát csinál nekem, én meg csak ülök a kis pizsimben és nézem hogy dolgozik az ágyon kuporogva, egészen addig, amíg én is kapok egy otthonszagú kis kötényt és már csinálhatom is a töltelékeket, szaladhatok a boltba a tejfölért. A délutáni pihenőidejükben pedig, miközben Tata békésen hortyog a heverőn, Mama odasomfordál hozzám és nagy titkokat beszélünk meg, helyre teszi pikkpakk a világom.

Egészen eddig azt hittem, hogy ez a soklakiság nem jó. Hogy az otthonom Erdély vagy Pest, hogy Anyánál vagy Apánál, mindig dilemmát okozott. Közben pedig csak szerencsés vagyok, hoyg ennyi hely van ahol szeretnek és mindig, mindig várnak.

Az a lényeg, hogy honvágyam van, pedig nekem még soha, de soha nem volt...