Újra Toulouseban vagyok. Kivételesen a csomagom is velem együtt érkezett meg, köszönhetően a rakodómunkás áldásos munkájának (én). Soha többé nem adom digók kezébe ami fontos nekem (bőrönd, kisszívem...). Az első bőröndöm amúgy megérkezett, az indulásom napján átvehettem Ferihegy2 terminálon (hurrá).
Az utamról annyit, hogy a Róma-Toulouse járaton leghátul ültem, pont amellett a bigyó mellett, ami hajtja a gépet és nem tudom hogy hívják, de nem kipufogó. Rég volt ilyen, de ezúttal csomó turbulens övezetbe kerültünk úgy dobálta a gépet, hogy jajj. Aztán egyszer csak mondott valamit a captain, amiből csak annyit hallottam ott hátul h valami van a petrollal és aztán elég sok ijedt a arcot láttam, a mellettem levő hajtóbigyó meg fura hangokat kezdett hallatni miközben folyamatosan a tenger felett repültünk. El lehet képzelni, zuhanunk és ráadásul vízbe, hát én úszni se tudok! De mivel még itt vagyok, hát elismerésem a sofőrnek.
Toulouse szikrázó napsütéssel és meleggel fogadott, a reptér buszon zene szólt, a csomagomat rendes fiatalemberek hozták-vitték lépcsőkön fel-le, semmi dolgom nem volt. Mert itt ez a szokás, az ajtóban nem engednek előre, de a csomagod mindig felkapja valaki, de nem szalad el vele (nem is tudna akkora súllyal).
Szóval feel like home volt, mikor beléptem a szobámba. Bienvenue mádmezelle Kázstár (igen, itt így hívnak)!
