Szóval most őszinte leszek. Nem egészen úgy mennek itt a dolgok, ahogy elképzeltem. Vagy, ahogy Leidenben, Hadstenben és Kölnben mennek. Mintha lennének az erasmusosok és én. Két külön bolygón. Ismertek, lassan, de biztosan próbálom felvenni a kapcsolatot az emberekkel. De semmi válaszreakció. SEMMI! Egyedül ezzel a finn lánnyal lettem itt kvázi jóban, de ő meg hétvégente nincs itt, mivel van egy család Toulouse mellett akiknél au-pairkedett és oda szokott elmenni.

Tegnap este lett volna a hatalmas össz-erasmusos buli,a hol aztán tényleg minden külföldit meg lehetett volna ismerni. Persze, mi történik? Pikkpakk 1 óra alatt felkúszott a lázam 37,8-ról 38,5-re, majd 39-re. Örültem h a vécéig ki tudtam menni annyira dideregtem és lázálmaim voltak összevissza.

Mindezek ellenére ma reggel erősnek éreztem magam és elindultam a suliba. Időben! Ez nálam egy csodával ér fel. Azt hiszem, a megérzésemre kellett volna hallgatnom, miután a metró ajtaja rám csapódott én meg majdnem elájultam a fájdalamtól és haza akartam menni. Beértem az egyetemre. Időben! De hiába...

Olyan furcsán gyülekeztek a népek mindenféle pontokon és már megint azokat a hülye sztrájkos szórólapokat osztogatták. Míg a nemzetközi épületben kávét szereztem magamnak elég furcsa dolgora lettem figyelmes. Az épület hátsó és középső ajtaját székekkel torlaszolták el. Még ez sem keltett bennem gyanút, gondoltam ez valami francia rendrakási szokás. Így elindultam az órám helyszíne felé. Még itt se gyanakodtam, ugyanis sikerült rossz irányba fordulni a suli árkádlabirintusában, miután láttam egy olyan férfiállatot, hogy magam elé kellett mormolnom: te atyaúristen!!!. Jó ez a magyar nyelv, azt hiszik halandzsa, akármit mondhatok. Na kb. ez idő alatt elrontottam a fordulót és egy újabb torlasszal találtam szemben magam. és még eggyel és még eggyel. Az összes lehető bejárat és átjáró el van barikádolva székekkel és asztalokkal!!! Az egyetemen ugyanis teljes anarchia van most, sztrájk. Egyelőre nem tudni folytatódik-e a tanítás, és ha igen, mikor. Az erasmus koordinátoroktól egy vigasztaló levél érkezett: tavaly ilyenkor ez az állapot 5 hétig tartott...

Ma Zsuzsi Anyuval bezsélgettem picit gtalkon és először is köszönet neki, másrészt meg igaza van. Van értelme, hogy itt vagyok. És azt hiszem meg is találtam. Pár napja örlődöm a kommunikációs szakdolgozatomon és voilá: erről fogok írni, erről a sztrájkról, a szervezettségéről, az eszközeiről, mindenről. Hétfőn pedig 12:30-kor a tüntetésen kezdek. Embereket fogok megkérdezni, jegyzetelek és figyelek. Végülis, itt vagyok a sűrűjében!!

P.s.: Alternatív ötleteket várok arra, hogyan lőjek magamnak erasmusos pajtásokat!