Egyébként meg rendeztem nagyjából a Samu dolgot magamban és már nemis fáj annyira, hogy kihasználtak és hülyének néztek érzelmileg bölcsis kúrógéppel hozott össze megint az élet és nem ő volt az igazi. Meg arra is rájöttem, hogy a riasztó számok ellenére, ami már nemis hibaszázalék, egy pillanatig se engedtem el magam és élveztem az életet, voltam teljesen felelőtlen, kizárólag ösztönlény. És most ki akarom próbálni. Aztán rájöttem arra is, hogy ezzel nem tudom, hogy a hobbitokon vagy saját magamon akarok bosszút állni vagy pedig tényleg ezt akarom. A következő részekben ezzel fogunk foglalkozni.
Meg az is kiderült, hogy én is olyan vagyok, aki azt akarja, hogy olvassák, mert 3 napja 3 olvasó is idetéved.
A zsíros kenyérért lila hagymával is végtelenül hálás vagyok.