Le vent me portera

Mindenki folyton azt mondogatja hogy ez nem két napig fog tartani. Hogy ezt sok időbe telik feldolgozni. Én pedig csak túl akarok lenni ezen. Minél hamarabb. Unom már a mély gödröket, hogy ki kell mászni belőle, hogy mindig ki is mászom belőlük. Aztán megy minden tovább és jön az újabb gödör, mintha csak szakadékok lennének, akárhová lépek. Meguntam újra és újra felkelni, újrakezdeni mindig. Minden ilyen alkalom kivesz belőlem valamit, egy részemet. A falnak megyek szó szerint, meg megtalálom a hidakat és a villamos megállókat. Pedig nem akarom, nem akarok mindenki bohóca lenni az örök szerencsétlen. Nem fogom több részemet elveszíteni. És nem érdekel, hogy mindennek oka van (mert nincs!), meg az se, hogy na ettől bezzeg erősebb leszek. Bullshit! Így is erősebb vagyok, mint kellene. A sztorijaim meg 3 másik ember életére is elegek lennének. Tehát elnézést, de ezt most nem csinálom végig. Nem vagyok hajlandó. Mégpedig úgy, hogy le se megyek, ki se dőlök el se fogom kezdeni. Azt akarom hogy mától csak jó dolgok történjenek. Minden egyes nap. Mert én is megérdemlem.