Mariannal azt hiszem hetekig röhögtünk és bólogattunk az alábbiakon. Most újra megkerestem, pár vidám percért. Forrás: szakitshabirsz.blog.hu-2008.04.13, Pók-komment.
"Van egy csodálatos, ennivaló, imádnivaló pasim, aki szeret, csak nem képes kimutatni. Kérdezem: "Szeretsz?" Nem válaszol. Kérdezem: "Igen?" Nem válaszol. "Ha nem szeretsz, akkor mondj valamit, vagy csinálj valamit... Ha igen, akkor ne reagálj!" Nem reagál. Illetve halkan fingik egyet. Akkor ugye szeret? Szeret. Tudom.
Egyik nap felhívtam, hogy jön-e velem ebédelni. (Ő sohasem hív, mert nem tudja a számomat. A rossznyelvek szerint lusta volt elmenteni, de én tudom, hogy az irántam érzett szerelmét nem akarja olyasmivel lealacsonyítani, mint hogy holmi telefonban tárolja az én imádott nevemet. Ó, de szeretem!)
Erre azt morogta a telefonba: "Hülye vagy? Bangladesből?!"
Kiderült, otthagyta a jól fizető akadémiai állását, és kiment Bangladesbe, a kinti minimálbér feléért mocsarat lecsapolni. A szerződése húsz évre szól. Nem volt szíve közölni velem... A drága! Vigyáz az érzéseimre! Sohasem szerettem annyira, mint akkor.
Mindig hívogatom, hogy akkor kimennék hozzá stoppal, tanulom a bengáli nyelvet, találtam kint állást a minimálbér negyedéért, és szeretem, de általában csak azt dünnyögi válaszképpen, hogy mennie kell, várja a mocsár.
Egyszer kicsit megsértődtem, nagyon szánom-bánom. A közös jövőnkről faggattam, amikor kinyögte, hogy még 20 évre meg akarja hosszabbítatni a szerződését. Erre (én ostoba! ezzel mindent elronthattam volna!) a fejéhez vágtam, hogy ezek szerint jobban szereti a mocsárt, mint engem?! Azt válaszolta, hogy nem jobban, csak máshogyan. Engem pl. nem lehet lecsapolni.
Ezt végül is elfogadom, korrekt válasz. Ő nagyon szeret engem, és igazából nem is ilyen. Tudni kell róla, hogy kiskorában rubeolás volt, ezért furcsa néha.
Csak az zavar, hogy 67 éves leszek, mire legközelebb láthatom, és még ezért is harcolnom kell. (Amikor mondtam, hogy kimegyek elé a reptérre 2047 májusában, amikor hazajön, közölte, hogy inkább moziba akar majd menni, nélkülem.)
De én megértem, kénytelen vagyok, mert ez egy fantasztikus kapcsolat. Emlékszem, régen volt, amikor rám mosolygott. Ebből táplálkozom ma is..."
